Nem tervezek túl sok retrospektív bejegyzést közzétenni, de a júliusi Magas-Tátra túráról úgy gondoltam posztolok egy rövid sorozatot.
A képekkel már anno körbehakniztam a facebookot, de szerettem volna, hogy szerepeljen itt a blogon az út rövid leírása is.
A Magas-Tátra látképe Gerlachfalváról
Július 2-án, pénteken indultunk Győrből egy régi, főiskolai barátommal, akire a továbbiakban GDPR okokból „Dokiként” hivatkozom majd. 
Az odautat rapszodikus időjárás és folyamatos dugók nehezítették, így a kora délutáni indulás késő esti érkezésbe torkollott.
Besztercebányánál szerintem még azóta is épül az autópálya, ezt érdemes figyelembe venni, ha esetleg arrafelé tartatok.
Szállást Gerlachfalván foglaltunk. Nagyszerű, csendes kis falu, 5km-re a hegyek lábától. Azonban érdemes tudni, hogy nem rendelkezik túl sok kereskedelmi, illetve vendéglátó egységgel. Cserébe viszont olcsón lehet nagyon jó szállást kapni: deal!
Az első nap programjának a Tar-pataki körtúrát szántuk, melyet kamaszként már végigjártam egyszer a balatoncsicsói fotószakkör oszlopos tagjaként, ezért nagyon vártam, hogy felfrissíthessem a régi emlékeket.
Az indulás kicsit későire sikeredett, fél tizenegykor hagytuk el Ótátrafüredet, igazi kocatúrázóként lanovkával mentünk a Tarajkáig. Az időjárás borús, felhős, helyenként szemerkélt az eső, ennek ellenére meglehetősen nagy tömegben vágtunk neki a túrának.
Tarajka (Hrebienok)
Már az első kilométereken nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen más tereppel lesz dolgunk, mint amit itthon megszoktunk. A Zamkovszky menedékházig az út nagyrészt erdőben vezet, közben többször átkelünk zúgó patakokon, illetve elhaladunk az Óriás vízesés mellett is. Gyönyörű, de egyre kövesebb a terep, jön a szint rendesen.
Felérve a Kis-Tarpataki-völgy bejáratához, a völgyre néző fantasztikus kilátás tárul elénk. A növényzet egyre alacsonyabb, pár kilométer után már törpefenyők közt kaptatunk az itt már teljesen köves turistaúton, balunkon a patak csordogál.
Kis-Tarpataki-völgy látképe
Az eső csepereg, de nem zavaró, a csúszós gránitsziklák viszont annál inkább. Oda kell figyelni hová lépünk. Mindezt természetesen cseppet sem könnyíti meg, hogy állandóan kisebb természeti csodákba és lenyűgöző panorámákba botlunk, öt méterenként találunk valamit, ami fotóért kiált. Szépen lassan jönnek vissza a gyerekkori emlékek, ahogy a Téry menedékházhoz vezető szerpentin elé érünk, látva a felfelé kapaszkodó hangyányi emberi alakokat.
Úton a Téry menedékház felé
Itt kezdődött csak igazán a neheze: orkán erejű szél, az ösvényt több helyen fröcsögve átszelő vízfolyások és havas szakaszok váltogatták egymást. A túra innen már inkább hegymászás. Ekkor szembesültünk igazán azzal, hogy a Tátrában július még inkább a tavasz eleje, mint a nyár része. Nem meglepő, hogy június 15-től nyitják csak meg a turistautak zömét.
A Kis-Tarpataki-völgy látképe a Téry Ödön menedékháztól
Bár a szél sokat kivett belőlünk, és Doki cipője is beázott az egyik vízfolyásnál, azért lassan csak felértünk az Öt tó katlanba, a Téry Ödön menedékházhoz. A katlan peremén a szél még majdnem kitépte a kezünkből a zászlót a „csúcsszelfinél”, de beljebb már szélcsend, nyugalom és béke honolt. Pont, mint mikor 20 évvel ezelőtt utoljára itt jártam. Holdbéli táj, csillogó, fodrozódó tengerszemek, leírhatatlan, itthon vagyunk…
Tengerszem az Öt tó katlanban
Rövid pihenő után tovább indulunk, keresztül a katlan bal oldalán a Vöröstorony-hágó irányába. Elméletileg ez lenne az utolsó megpróbáltatás, innen már csak át a Nagy-Tarpataki-völgybe, onnan pedig lefelé. Azonban egyre többen jönnek szembe és bőszen próbálnak minket lebeszélni arról, hogy hómacska, vagy hágóvas nélkül nekiinduljunk. A hágó még teli van hóval, sokan visszafordulnak. Az első néhány emberre csak legyintünk, mondván, túlreagálják a helyzetet, hobbikertészek, nincs kondijuk…
Aztán ahogy folyamatosan jönnek szembe a visszaforduló, nálunk láthatóan jobban felkészült túrázók elgondolkodunk: Doki cipője beázott, szétfújt minket a szél, hideg van és ennél csak hidegebb lesz fent. Csalódottan, de meg kell hoznunk a döntést: visszafordulunk.
A sör útja a Téry menedékházig
Szerettem volna újra átélni a két völgy között fekvő holdbéli táj élményét, hogy utána a Nagy-Tarpataki-völgyben leereszkedve újra visszatérjünk a fenyőfák közé, de győzött az óvatosság és a józan ész: a hegyek megvárnak! A közismert alpinista mondással nyugtatgatjuk magunkat: az öreg hegymászó a jó hegymászó. Persze, mi jelen esetben csak magashegyi túrázók vagyunk, de akkor is, itt és most érvényes.
Kárpótlásul visszavonulunk egy rendes ebédre a Téry menedékházba, másfél órányi pihenés után viszont jobbnak látjuk elindulni vissza, hogy még világosban leérjünk Tarajkáig. Az út végén a piros jelzés helyett a patakparton vezető útvonalat választottuk. Egyszerűen gyönyörű: vízesések (Hosszú vízesés), zuhatagok és a terep sem túl megerőltető. Ez volt az a pont, ahol lemerült a telefonom, így az útvonalból kb 14 km maradt meg dokumentálva.
Hosszú vízesés
A túra végére természetesen lekéstük a lanovkát, így további két kilométerrel bővült a megtett táv, de sebaj, kibírtuk. Ótátrafüredre visszaérve a városi parkban békésen legelésző szarvas fogad minket. Ennél szürreálisabb módon nehéz lett volna befejezni ezt az amúgy is meglehetősen kalandos napot.
