Tátrai kiruccanásunk második napján a Tengerszem-csúcs (Rysy) megmászása volt tervbe véve, mely a legmagasabb, túraútvonalon elérhető csúcs a hegységben, valamint Lengyelország legmagasabb pontja is egyben.
Az előző napi túráról maradt még egy jó adag izomláz a lábunkban, ezért
Doki úgy döntött, inkább pihenőnapot tart és bejárja a környékbeli településeket, így aznap egyedül vágtam neki az útnak.
A Csorba-tó vásári forgatagából indultam, egészen időben, 9 óra után pár perccel, a magisztrálé piros jelzésén a Poprádi-tó felé.
A Tarpataki-völggyel ellentétben az útvonal nagy része eddig ismeretlen volt számomra, ezért nem igazán tudtam mire számíthatok a nap folyamán.
Tíz kilométer fel, tíz le. Nem is hangzik olyan vészesen, különösen, hogy szikrázó napsütésben vágok neki a távnak, felhő is alig van az égen.
Úton Poprád felé
Kövekkel és vaskos gyökerekkel tarkított erdei ösvényen haladok, próbálnék jó időt menni az első négy kilométeren a Poprádi-tóig, de rá kell döbbennem, ez a szakasz forgalmát tekintve olyan, mint az M7-es autópálya a Balaton felé péntek délután. Családok, osztályok, csapatépítő tréning... Minden van, ami csak szembe jöhet, de nem akarok túratrollként viselkedni, így lassítok, és kivárom a soromat az ösvényen.
Elhagyva a Poprádi-tó még mindig lélegzetelállító panorámáját már érezhetően ritkul a mezőny. A hömpölygő turistatömeg párokra, családokra, kisebb baráti társaságokra szakadozik szét. Az erősebb, kalandvágyóbb túrázók az ösvény elején 5, 10 és 25 kilogrammos extra csomagokkal vállalhatnak önkéntes serpa szolgálatot a Hunfalvy menedékházig, de bevallom, én nem vágytam efféle kihívásra életem eddigi legmagasabb csúcsa előtt.
Út a Tengerszem csúcsra
Így indulunk neki a Menguszfalvi-völgy festői lankáinak a kék, majd kelet felé kanyarodva a piros túraútvonalon.
A fenyőerdő pár kilométer alatt törpefenyvessé szelídül, mígnem egy erősebb, szerpentines szakasz után felérünk a télbe, a Békás-tavi-katlanhoz.
A Menguszfalvi völgy nyugati oldala a Kapor-csúcs felé
Az időjárás itt egy pillanat alatt vesz 180 fokos fordulatot. A ragyogó poprádi napsütést jeges szél váltja fel, az eltűnő növényzetet pedig a sziklákat befedő, helyenként masszív hótakaró. Hiába is, július 4-e itt még inkább tavasz, mintsem nyár. Innen nagyjából három kilométer van mindössze hátra a csúcsig, de most kezdődik csak az igazi mászás.
Békás-tavi-katlan
A katlan délkeleti oldalán kapaszkodunk fel, némelyütt láncos, vasalt szakaszokon, egészen a Hunfalvy-hágó alatti menedékházig, mely a Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékházaként ismert.
Külön érdekesség a háztól kb. 50 méterre található nyilvános WC, egy plexifalon át páratlan kilátással a völgyre. Bár időnként hosszú a sor, az élmény igazán különleges…
Hómező a Hunfalvy menedékház alatt
Innen már csak egy nagyobb nekirugaszkodás a Hunfalvy-hágóig vezető meredek hómezőn, és fordulhatunk is észak felé, egyenesen a csúcs irányába.
Pár száz méter a sziklás túraösvényen felfelé és sikerült, fent vagyunk!
Fent a csúcson kisebb tömeg várakozik a jól megérdemelt kilátásra (és csúcsszelfire), ugyanis a Tengerszem-csúcs lengyel oldalról is megközelíthető, népszerű célpont (még egy postaláda is található, amelyben üzenetet hagyhatunk más sporttársaknak).
Csúcsra várva (2499m)
Ez azonban semmit nem ront az elénk táruló fantasztikus panorámán, melyet aznap 50%-ban volt szerencsém megcsodálni, ugyanis a keleti oldal sűrű ködben állt. A lengyel oldalon található Tengerszem /Czarny Staw/ -melyről a csúcs a magyar nevét kapta-, és a már említett Békás-tavak azonban a borongós, nyirkos idő ellenére is impozáns látványt nyújtottak a csúcsról.Csúcsszelfi
A Békás-tavi-katlan csúcsközelből
Életke 2500 méteren
Lefelé gyorsan sikerült szó szerint lecsúszkálni a hegyről. A Hunfalvy-hágó alatti hómezőt addigra már szánkópályává taposta a forgalom, így többekkel együtt gatyaféken csúszva érkeztem vissza a menedékházhoz. A Békás-tavi-katlantól kezdve aztán az időjárás is megjavult, kellemes nyári időben gyalogoltam a Poprádi-tóig.
Könnyedén lefelé...
Poprádi tó
Mivel még jól álltam idővel, közel húsz év után ismét fel tudtam keresni a tó déli partján található szimbolikus temetőt, mely a Tátrában hegyi balesetben elhunytaknak állít emléket. Innen már csak az aszfaltos úton lefutottam a poprádi vasútállomásig, hogy valamivel több, mint 9 óra alatt, 22 kilométerrel a hátam mögött, kellemes fáradtsággal a lábaimban befejezzem a túrát.
Szimbolikus temető, Poprád